11. Fejezet: Just a game?

-Elise szemszöge-

Ma éjszaka otthon aludtam. Beszívtam az ágynemű kellemes illatát, amit már olyan régen nem éreztem. Anyánál mindig kiharcoltam, hogy had aludjak bent a kórházban, így már két hete nem voltam otthon. Lelkiismeret furdalásom van, amikor anyára nézek. Ő mindig erkölcsre és egyebekre nevelt, ami akkor nagyon nem érdekelt, de most rájöttem, hogy mennyire fontos. Hiszen olyan dologba csöppentem ahonnan nincs menekvés. Egyik pillanatban még tudom, hogy rosszul cselekszem, a másikban pedig már semmi más nem érdekel, csak az érzés, ahogyan elveszek Zayn karjaiban. Zayn karjaiban, amik kitudja hány másik nőt öleltek már, ugyanilyen hidegen és érzelemmentesen. A sárga virágmintán nedves foltot hagyott az első könnycsepp, ami legördült az arcomon. Képtelen vagyok menekülni az érzés elől. Zayn már nem csak a fiú, akit mindig távolról csodáltam és zavarba jöttem ha véletlenül rám nézett…

****

A házit írtam volna, de csak a lap szélét firkáltam, amikor csöngettek. Anya nyitott ajtót, de lementem megnézni, hogy ki az. Meglepetésemre Zayn állt az ajtóban.

-Csókolom. Elise itthon van?-Kérdezte, és próbált udvariasnak látszódni.

-Nem, nincs. -Mondta komoran anyám. Ezen eléggé meglepődtem így gyorsan felfirkáltam egy lapra hogy kert es felmutattam anya mögött, mielőtt becsapta Zayn orra előtt az ajtót. Visszarohantam a konyhába es úgy tettem mintha csak vizet innék.

-Ki volt az?-kérdeztem mintha mit sem tudnék.

-A szomszéd fiú. Mert keresett téged?! -Vont kérdőre. Elakadt a lélegzetem. Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy elmondok neki mindent, de képtelen voltam megszólalni.

-Nem tudom, de kiviszem a szemetet. –Mondtam és felkaptam a zsákot, hogy kivigyem. A kerítésnél Zayn állt, egy fekete póló volt rajta és egy szabadidő nadrág. Sötét haja nem volt belőve, csak kócosan meredt az ég felé.

-Mi volt ez?- kérdezte áthajolva a kerítesen.

-Nem tudom…Anya olyan…Ajj…-Mondtam, Zayn pedig megsimogatta az arcom.

-Át tudsz mászni?-kérdezte es megfogta a kezem. Felléptem a kerítés alapjára es könnyedén átlendítettem magam.

-Igen.-mosolyogtam. Féloldalas mosolyra húzta a száját és elindult az ajtó felé, én pedig követtem.

-Kérsz valamit inni?-kérdezte, amikor beléptünk a házba. Újból belém mart a bűntudat, de magamra eroltettem egy mosolyt-

-Mondjuk vizet…

 -Van baracklé...tudom hogy azt szereted.- Kacsintott rám és már hozta is. Leült mellém es nézte ahogyan iszom.

-Zayn bűntudatom van...annyira nem helyes amit csinálunk...-mondtam hirtelen es letettem az asztalra a félig kiivott szép üvegpoharat.

-Mért nem helyes? Talán nem élvezed...?-Tette a kezét a combomra, majd az ajkaival a nyakamat kezdte kényeztetni.-Istenem...annyira akarlak...-motyogta a fülembe. A szívem hevesen vert és összerándultak az izmaim. Mélybarna szemébe néztem, amin sötét árnyék futott végig, megborzongtam ettől a nézéstől. Hagytam hogy végigdöntsön a kanapén. A levegő amit belélegeztem perzselte a mellkasomat, és ez az égető érzés átjárta az egész testemet. Zayn-t néztem ahogyan ajkai elválnak egymástól, hogy egy elfojtott nyögést hallasson.

-Érints meg...-kérte és megragadta a kezemet. A mellkasára tette, én pedig körkörös mozdulatokkal simogattam őt az ujjbegyeimmel, miközben ő egyre lejjebb húzta a kezemet, mohón élvezve az érintésemet. A v vonalánál megállította a kezemet és várta a reakciómat.

****

Zayn elaludt. Keze az enyémet szorította arca nyugodt volt. Mar nem nehezedett rám bűntudat. Szabadnak ereztem magam...És igazan élőnek...Anya minden kapcsolatomtól elvágott, mintha azt akarná, hogy örökre gyerek maradjak. Amikor Zayn-nel vagyok...Egyszerűen boldog vagyok. Ness ezt nem értheti. Váltig csak azt hajtogatja hogy kihasznál, de engem ez nem érdekel. Minden vele töltött pillanatban boldog vagyok... akkor is ha tényleg kihasznál...Nehéz megfogalmaznom az érzeseimet...annyira szeretnem ezt valakivel megbeszélni... Zayn a gyermekem apja.

-Szeretlek.-Mondtam ki hirtelen és végigsimítottam a kezem borostás állán. Ő elmosolyodott.

-Ugye tudod hogy még nem alszom?-kérdezte, de nem nyitotta ki a szemet. Elkaptam a kezem az arcáról es magyarázkodni kezdtem.

-Én csak...-kezdtem de nem tudtam mit mondani.

-Mondd még egyszer...kérlek...-Nyitotta ki a szemét, hogy egy pillanatra ram nézzen. -Persze, ha nem szeretnéd, akkor nem…

-Szeretlek.-vágtam a szavába. Nem válaszolt. Nem mondta, hogy ő is...Pedig vártam. De mégis hova gondoltam.

-En megfogadtam, hogy soha többé nem fogok senkit se szeretni...hogy senkit se fogok közel engedni magamhoz...-Mondta. Megpróbáltam kihúzni a kezem az övéből, de nem engedte el.

-Miért?-kérdeztem.

-2 éve...mielőtt ideköltöztetek...a menyasszonyom...elment egy hétvégére a baratnőivel es azóta se jött vissza...nem tudok bízni benned…De nem csak benned…Senkiben nem...-Fordullt el tőllem ezzel végetvetve a beszélgetésnek. Zavartan a hátamra fordultam de még sokáig nem jött álom a szememre.